Egy ellopott álom nem érdekel,
hogy becsapjam önmagam
azt még nem értem el.
Bár szenved és gyötrődik szívem, szegény,
emlék súlya a vállamon,
rögtön szűnik a bánatom,
hogyha valahol láthatom
az arcodat én.
Semmi sem izgat ma már,
ha pezsgőt iszom, az csak buborék,
de akárhogy csodálkozol,
te még mindig lázba hozol.
Másokat kábít a nyár,
számomra minden oly sivár,
s e mosolygó föld csak egy maréknyi por,
de te mindig lázba hozol.
Két szemed villanyként ráz,
ha jössz, ha mész, ha rám se nézel.
Te vagy a lappangó láz,
mely éjjel-nappal szívemben fészkel!
Vonaton száguldjak bár,
repülő vigyen a felhők közt,
ülök, vagy állok, mint hideg szobor,
de te mindig lázba hozol!