Messze repült a gólyapár, üres maradt a nagy kerek fészek.
Keserű a sors azoknak, kik szívükben magányosan élnek. Nem szállhatnak messzi tájra, más sarkába ennek a világnak,
Megbékélnek a sorsukkal, s vérző szívvel egymagukban járnak.
Visszatér a gólyamadár, tavasz táján mindig a fészkére.
Visszahozza kicsi szíve, pedig nem néz sohase térképre.
Jól tudja, hogy csak itt talál, igaz otthont szerető párjával,
Vígan szállnak fenn az égen, s kelepelnek édes boldogsággal.