Régi nótát sodor a szél Erdélyország magas hegyei felől. Ilyenkor a szívem mélyén, úgy elszorul valami ott legbelől. Édes hazám vársz-e még, Édesanyám fáj-e még az árvaság ott egyedül?
Tudom, hogy a hegyek ormán ilyenkor a régi bánat hegedül.
Az a bánat lassan múlik, nem enyhül a réges-régi fájdalom.
Bércek ormán, rónák fölött, ott lebeg az ősi magyar tájakon. Már senkit sem vádolunk, csak csendesen gyászolunk, mert a szívünkm még nagyon fáj. Sose feledd, s mindig úgy élj, mindörökre
magyar maradjon e táj!