Yoo...A Rovo és a José, Na ki a barát? Na ki?

José:

Kusza sorok mélyen, bennem sötét hullámokká válnak,
Egy csalfa gondolat, a romokból feltámad,
Újra építené a várat, mit lerombolt egy árnyék,
Jól tudod, ha segítség kéne én ott állnék.
Csak ennyit mondogattam, de te ezzel vissza éltél,
Bezzeg én ott voltam mindig neked, hogyha arra kértél.
Naiv vagyok, jól tudom, az voltam, az is leszek,
Mert a barátaimért bizony vakon bármit megteszek.
Bíztam benned, minden tetted átéreztem,
Hogyha véreztél véreztem, vissza sose kérdeztem.
Nem vártam tőled semmit, nem kértem a jussom, cserébe adtam mindent,
Örökbe, nem csak kölcsön! Pedig az volt minden kincsem.
Mégis te voltál az, aki a bajban otthagytál,
Váratlan, mint az Isten ki, az ördöggel lepaktál.
Sok év barátság, átélt kaland, felhőtlen mosoly és emlék,
De felfedted magad, most már hiába is tennél
Bármit is hogy visszajöjjön, újra a régi legyen minden,
Mert bár rád nem haragszom, az élet sincsen ingyen.
Ne kérd hát ezentúl azt, hogy tiszteljelek téged,
Hogy felnézzek rád, mert végleg eljátszottad esélyed.


Refr.:

Tényleg azt hittem barát, egy támasz az életemben,
Te megváltoztál, és már más vagy az én szememben,
Pedig én bíztam benned, ha rosszat szóltak megvédtelek,
De te támadtál, hát én komolyan nem értelek.

Tényleg azt hittem barát, egy támasz az életemben,
Te megváltoztál, és már más vagy az én szememben,
Pedig én bíztam benned, ha rosszat szóltak megvédtelek,
De te támadtál, hát én komolyan nem értelek.


Rovo:

Sokunk gondolja, itt elveszett, mint most én is
Egy világban, hol gyilkolnak gázért, mikor van szén is.
Mégis a profit számít, lassan már belépés a temető,
Haszonért bármit, de rájövünk majd, a pénz nem ehető.
Mint ismerjük, milyen, mikor a kevésből lesz semmi.
Múló vágy csak, majd végül lehet kezünk összetenni
De menni kell tovább erős, határozott léptekkel
Így mind megértük: jobb ha nem foglalkozunk a miértekkel.
Mi megtötrén múlt, a jövő tartogathat jót nekünk,
Ha barátból lett ellenség, lesz támasz újra, s feledünk
Mert tudnunk kell feledni...

Nem csak egy voltál, a sok közül,
Adtam, ha tudtam, de a tettek közt elvegyül,
Hittem, bíztam, de csalódnom kellett,
Én tudd meg mindent megtettem, mi tőlem tellett.

Nem csak egy voltál, csak tudnám miért nem érted?
Mindent megkaptál, amikor csak kérted.
Hittem, bíztam, de csalódnom kellett,
De mégis tettem, mi tőlem tellett.

Mindent megtettem, mindent elhittem,
Nem értem miért tettem, benned miért hittem?


Refr:

Tényleg azt hittem barát, egy támasz az életemben,
Te megváltoztál, és már más vagy az én szememben,
Pedig én bíztam benned, ha rosszat szóltak megvédtelek,
De te támadtál, hát én komolyan nem értelek.

Tényleg azt hittem barát, egy támasz az életemben,
Te megváltoztál, és már más vagy az én szememben,
Pedig én bíztam benned, ha rosszat szóltak megvédtelek,
De te támadtál, hát én komolyan nem értelek.


José:

Emlékszem, mikor még lent játszottunk a téren,
Csak te voltál nekem, bár az nem is volt annyira régen,
Mégis csak két idegen vagyunk, és már nem köszönünk
Egymásnak, a szerepet betölti egymás iránti közönyünk.
Hibás vagyok én is, nem voltam elég jó barát,
De mégis te árultál el, leköpted lelkem sóhaját.
Hogy ki az igaz barát, ez a kérdés merült fel,
Mert nálam az nem haver, téged meg ez a tény került el.
Rossz társaságba kerültél, sok hazugságra felültél,
Kívül pompa, belül gyér, értékrendet vesztettél.
Mindent megtettél, hogy újra jó fényben lássalak,
De tetteid nyomán nem maradt más, csak bűzös sár és salak.
Összesúgtak ismerősök, mert hátam mögött lemondtál,
A földön nincs nagyobb hatalom a mérhetetlen egódnál.
Ne mondd már, hogy te voltál, aki tisztelt mindig engem,
Ezek után nem hiszek semmit, már nem kell bíznod bennem.
Mert amilyen az adjon Isten, olyan lesz a fogadj Isten,
Kiskoromban megtanultam, egyszerűen húzz el innen.
Lépjél ki az életemből, nincs szükségem rád,
Hogy mit rontottál el, majd rájössz évek múltán.