Volga partján élt egy ifjú, arca sápadt halovány

szeretett egy barna kislányt, tisztaszívből igazán.

Együtt jár a két szerelmes, nagyon szeretik egymást,

Ámde egyszer jött a vészhír, meg kell védni a hazát.

Az ifjú csak elbúcsúzott, attól kit úgy szeretett,

baran kislány arra kérlek ne szegd meg az esküdet!

Barna kislány azt fogadta, nem lesz hűtlen sohasem,

nem alszik ki a szívéből az igaz hű szerelem.



Jött a posta, ment a posta, és a rózsaszín levél.

Ámde egyszer hiába várt, nem jött többé a levél.

Ámde egyszer hiába várt, nem jött többé a levél.

A kislány várt egy-két évig, jött aztán egy más legény,

míg a cárt szolgálta híven az a másik a szegény.



Visszatért a fáradt ifjú, megállt a Volga partján.

Terád bíztam egykor régen, te vén Volga a babám.

Ahogy állt a Volga partján, háborogtak a habok,

meglátott a messzeségben egy közelgő csónakot.

A csónakban vajon ki ült? Egy fiú és egy leány,

és az ifjú megismerte hát a hűtlen barna lányt.



Átkozott légy barna kislány, verjen meg a teremtő!

Sosem voltál a világon igaz szívű szerető.

Sosem voltál a világon igaz szívű szerető.



És az ifjúnak az átkát, meghallgatták a habok.

Odaát kiütött a vihar, feldönti a csónakot.

És az ifjú mint egy halott, úgy állt a Volga partján,

és egyszer csak feléje nyúlt karjával a barna lány.



Az ifjú a vízbe ugrott, hogy kimentse a leányt,

De a Volga öreg habja legyőzte akaratát.

Három ifjú szív múlott ki, elhallgattak örökre.

Te meg mostmár öreg Volga meglehetsz elégedve.



Másnap reggel Volga partján, három anya sírdogál.

Mind a három így siratta, átkozott légy vén Volga.

Volga, Volga öreg Volga, te is néma vagy talán?

És azóta nincs gazdája egy csónaknak a Volgán.

És azóta nincs gazdája egy csónaknak a Volgán.