Hosszú az út, míg a végéhez érsz,
De egy érzés szívedben mindig elkísér!
A fényes városokból már,
Csak szürke hamu maradt,
S te lassan elfeledted az álmaidat.
Honnan indultál, már rég nem tudod,
Bármerre léptél a véred hajtott.
S ha beborult az ég, nem volt menedéked,
Eső oltotta szomjad, mosta tested.
Refr.
Miért élsz, ha bizonytalan a holnapod?
Mi az mi hajt, jéghideg szürke hajnalon?
Talán a vér...
Könnyes szemedben ezernyi fájdalom,
A magány, mint méreg egész a szívedig hatol.
Rég nem vár senki, elfeledett minden jó barát,
Tudod jól, érzed, visszaút nincs már.
Refr.
Miért élsz, ha bizonytalan a holnapod?
Mi az mi hajt, jéghideg szürke hajnalon?
Talán a vér...