Állítólag én vagyok az ember, szerencsés egy gazember
Bármerre nézek, éheznek a népek én még a sebemre
Is jófajta Whiskeyt csepegtetek de mellé a szemem is csepeg vele
Mert egyedül szar te nem értheted a gazdagság relatív
Évek óta hébe meg a hóba átgondolom az egészet
Van szép kocsim, házam, kutyám, de mi értelme az egésznek
Ez kicsit fáj a szívem a számon át
Távozik bele az éterbe hátha véletlen valaki meghallja végre
Én szétesek mindentől amitől
Egy vagyok a részből amiből
Részesedik minden ember
Lehetek én is csepp, végül tenger
A Mona Lisa mosolya nem érdekelt soha,
Egy ködös emlék, hogy nézem a keblét
És a könnyeit iszom az eszem viszont
Tudja jól, ennyi volt