Meg változtak a nézeteim,más téma szerint létezek
hiába képezek képeket,azok mindig valahogy elvesznek
elveszett lettem én is már nem érdekel Párizs
a romantika,csak pár vízcsepp kell,csak pár rizs szem
hogy épen átvészeljem a mindennapok szorítását
ne kiáltsak társért,látom lelkem mását
az órám nem jár,bár,nekem semmi nem jár
s nem várom már amikor pár rom vár,s nem a párom vár
hisz tudatom pórul jár ha túl közel kerül a tűzhöz
a mai ideál már korántsem hasonul egy szűzhöz
kedvem hasonló a fűzhöz,szomorú,miért nevessek?
mikor lenésztek,lenézel,ha kérhetlek ne vess meg
síromba ágyat ne vess meg,kérlek ne fektess be
én vagyok minden ellentét egy testben magányommal kettesbe
sárba tiprásomnak tettese,álmodom hogy van egy álma
de kukacos az alma,vala még álma de holnap mi lesz?

Van egy igaz érzés,ami már régóta elkísér
szívemet szaggatja szét,de mégis bennem él
enyém lett,részemmé vált az időnek múlásával
a bánatban,a csalódásban fogta a kezem
ő volt a társam,amikor mindenki elfordult felőlem
magányosan,összetörve,mikor saját fájdalomban vergődtem
könnyektől dagadó szemekkel hittem,hogy majd elmúlik
kitörölni nemtudom,sajnos valahol mindig megbújik
kizökkentett a szürke hétköznapokból
elfelejtette velem mi jön mikor a szívem monoton zakatol
köszönök neki sok,szép emléket mellyek még itt élnek
de még most is és a jövőben is remélem
Bíztam benne,hogy soha nem fogok két szék közé esni
bíztam benne,hogy gondolataimba nem fogtok belelesni
pedig már úgy éreztem egy pillanat erejéig
mintha itt lettél volna velem,de ez csak egy csalódás volt

Hiányod örökkön a szívem szedi szilánkokra
kérdőn kérdem istent,miért szakított szét világomban
miért hozta szenvedést,a sötétet,a vakságot,a rabságot
elvette szabadságom,elvett téged,
mindent ami számított,mi éltetett
amitől minden lélegzet könnyebb lett,de már nem,már fuldoklom,
érzem a szorítást,hogy fojt a tér? a túlparton,
hogy véget ér a kín,mitől a világos szín sötét lett
a hegyek dombok lettek,tengerek kiszáradtak
nyári hóesés,téli napsütés,már minden felborult,
elborult elmém,érzésem megváltozott,a lap mire írok
amit bírok,míg a sírom fel nem állítják
te vársz még rám,én már nem nekem már mindegy
mint egy remény vesztett tengerész,háborgó messzi vizeken
ti nekem számítotok,remélem kölcsönös,a remény lökdös
hogy fel ne adjam el ne dobjam azt a köntöst
amit adtál.

Kedves naplóm,átírnám soraidat szívesen
hisz változott az ízlésem ami talán téged bántott
talán ártott,de más lettem,már nem lennék áldozat
ne merten soha belegondolni,milyen lenne nélküled
de most látod már hanyagollak,már szabadon vagy,mint egy
lerombolt épület,szívem olyan állapotban vánszorog
bánatomban átgondolom,mit is tettem rosszul
vajon pár fordulaton elindulnék,más irányba
hosszú út állna előttem,vagy el lőttem már minden sanszom
minden esetre nem akarok,hogy a saját kezem felakasszon
a szerelem mi semmit nem jelent már számomra kerget
szaladnék előle,de elkap hiszen hagynám szívem szerint
mint egy kérget úgy téptem ki magamból az érzéseket
miközben álmodtam,álmodtam egy szépségeset
tettem fel kérdéseket,de még mély sebek gyötörnek
könyörögve kérleltelek,az ablakok is zörögnek