Alszik a gond, és alszik a féltés a szív közepén.
Alszik a napfény, csendben utazva a hold szekerén.
Néma a táj,
csak egy pók zakatolja a hálót.
Most ami fáj,
benned tiszteli mélyen az álmot.
Alszik a perc,
ha idő kell,
most bőven elég.
Békére lelsz,
éppen felkel,
s már lép tefeléd.
Alszik a fullánk is a darázsba szorulva.
Bánat és boldogság alszik összeborulva.
Alszik a cél s most alszik az út is mi hozzá vezet,
Álmodban őrződ, glóriás angyalod, fogja kezed,
Fent a madár
dalát őrzi a hallgatag fészek,
Bent a halál
feléd kapva most csendesen éled.