Közel is
és messze is istenek,
Zeusz, Apollón, Taurisz,
s mi tízezren kivonulunk
Anabaszisz.
Világunk,
napunk hűvösödik,
kivonulunk, katonák, indulunk,/
de nem nyugovóra,mint a madár,
katonák,
amelyik
zsákmánytól boldogan
lehajtja istenek ölébe,
Zeusz és Apollón ölébe
a fejét.
Közel
és messze is istenek,
kivonulunk,hogy otthon egy lakomán,/
hogy otthon egy hatalmas lakomán/
részegen,
egy lakomán
mi tízezer istenek,
Xenophon, Apollón, Taurisz,
egy lakomán részegen majd
istenek legyünk.
Az ősi csarnok visszazengő hangokkal teli,/
a lábvért zörren, a pajzshoz magát széles kard veri,/
hegyeken, völgyben, tengeren,csillogó folyón,/
nehéz mellvértben, hegyen és völgyben, Zeusz és Apllón./
Csak jel vagyunk,
csak jel vagyunk, katonák,
kivonulunk, hogy otthon egy lakomán,/
hogy otthon Görögországban/
szobrok legyünk.
Tág messzi rétünk, a rét, katonák, a rét kaszára ért,/
tízezren együtt, vasmenetben zörög a pajzs, a vért,/
magas hegyekben örök hó őrzi magát,/
és mi csak jel vagyunk, mögöttünk istenek, katonák./