Magányosan fekszem az ágyamon,
S a lejárt ócska naptárt bámulom,
és fájdalmasan arra gondolok,
történt itt egyáltalán jó dolog.
Hisz tudjuk, hogy a nemzet elveszett,
tény hogy a puma nagyot fékezett.
Csoda, hogy lélegezni volt erőm
és nem szikkadt el mind el a csontvelőm.
Kell már egy új férfi a gátakra, Tűzzünk lobogókat a házakra!
Tort ülünk e rút korszakon,
bár ott lennék a víg toron.
Ám sajnos nem mindenki ünnepel,
lesz majd ki elszámol bűneivel.
Könny csordul végig arcomon,
úgy aggódom a sorsomon.
De sajnos tavaszig még várni kell,
s mi van ha a királyfi nem jön el.
S mi van ha eljön Ő de nem szeret,
s nem érti tiszta lelkemet.
S mi lesz ha addig összeroppanok?
Nyolc éve várok többet nem bírok.
Mert ami itt van bírni nem lehet,
kész csoda, hogy élnek még az emberek.
Kell már egy új férfi a gátakra, Tűzzünk lobogókat a házakra!
Tort ülünk e rút korszakon,
bár ott lennék a víg toron.
Ám sajnos nem mindenki ünnepel,
lesz majd ki elszámol bűneivel.
Könny csordul végig arcomon,
úgy aggódom a sorsomon.