Csillagok

Smile Of Hell

refrén: (2x)
bennem mi volt már elveszett régen
csak ballagok egyedül kísérnek az égen
csillagok, mik már nem úgy ragyognak
csak fakó árnyékai önmaguknak

Verse 1:
Állok az út elején, menni vagy nem menni
merem-e majd átlépni és merem-e majd megtenni
mert most állok itt egyedül ezernyi háború mögöttem
felbontottam a szerződésem amit az ördöggel kötöttem
az égiek elvettek mindent és nem pótolták a helyét
apámnak a szíve, anyámnak a rák nőtte le a szemét
van egy húgom aki csak emlékekből sem ismeri az apját
majd nekem kell mesélnem, várom már a napját
hosszú évek óta nem láttam, két éves volt csupán
nem tudom majd hol kezdjem csak nézek majd bután
hol van ilyenkor az Úr az Atya meg a Szentlélek
én is csak egy vagyok a nyájból, egy aki eltévedt

refrén: (2x)
bennem mi volt már elveszett régen
csak ballagok egyedül kísérnek az égen
csillagok, mik már nem úgy ragyognak
csak fakó árnyékai önmaguknak

Verse 2:
Külföldre szöktem, hogy elkerüljön az intézet
aztán a szívem haza húzott, azt hittem itt van élet
de hajléktalanokkal ettem és utcán aludtam
volt tudom, hogy néhányszor ott álltam a kapudban
volt, hogy ázott ruhában melóztam a mínuszban
volt, hogy vért köptem a tüdőmből és mégis kihúztam
most zenéket gyártok és elrapelem az életem
nyomot hagyok, hogy beteljesítsem a végzetem
ha tudom, hogyha bírom a strapát
néha szeretnék egy apát, néha szeretnék egy anyát
néha szeretnék hátradőlni és élvezni az életet
néha szeretném lemosni ezt a két kezet

refrén: (2x)
bennem mi volt már elveszett régen
csak ballagok egyedül kísérnek az égen
csillagok, mik már nem úgy ragyognak
csak fakó árnyékai önmaguknak

Verse 3:

végig nézek másokon, mindenkinek van kersztje elég
de mondd meg nekem, az enyém miért ilyen nehéz
nem fogadom el a sorsot, én ennél több vagyok
szeretetet, családot, békét akarok
nem ezt a harcot aminek nem látom a végét
hol vannak a fák, a madarak és a kék ég
még érzek de nem sokat, a fájdalom elvakít
milyen apa az, aki egy gyermeket eltaszít
ezek csak sorok ki tudja, hogy belül mit érzek
veszek egy nagy levegőt és a napba nézek
elhagyom a várost és az emlékeket
és majd valahol kezdek egy új életet

refrén: (2x)
bennem mi volt már elveszett régen
csak ballagok egyedül kísérnek az égen
csillagok, mik már nem úgy ragyognak
csak fakó árnyékai önmaguknak
előadó: Smile Of Hell
album címe: Untitled 2
megjelenés: keressük!
hossz: 3:40
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: keressük!
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 7073
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i