Sírva jövük a vliágra,
mikor az első levegőt éria tüdőt.
Maradnánk még, de hiába,
hiszen fogyni kezdett lassan,
az időnk.
Ketyeg az óra, kegyetlenül ketyeg
a szívünk lüktet,s benne a vér
Az élet jele, mégis hordja a halál
kegyetlen üzenetét.
Mi egyszerelindult az valahol
megáll,
csak az űrben létezik a végtelen
Mert e tridimenziós ócska testünk
az időt legyőzni képtelen.
Ne légy keveseb mint aki vagy,
de lehetsz-e több még mint aki
lettél
És többet ér-e egy bátor gondolat
egy nyíltan vállalt gyáva tettnél.
Erősebb-e ki síni szégyell,
ha a bánatól el tompul az agy
S haza örömtől a könnyed csordul
ki mondja, akkor hogy gyenge vagy
Hagyjál!!!
Hát tégy valamit hogy fent
maradj!!!
S ha testeddel majd a porba érsz.
Emlékszik rád majd valaki,
vagy csendben a feledés
homályába mész.
Minden óra lejár egyszer
lassul a ritmus, hallkul a hang
A szívi is egyre gyengében ketyeg
ha kondulni készül a nagy harang.
S ha megérte, mit megéltél,
s ez az egész nem volt hiába
Mosolyogva távozol,
pedig sírva jöttél a világra.
Hagyjál!!!