Fényes cseppeken át látom a várost
pszichedelikus aszfalt darabok
szublimálnak tompán, esnek széjjel
mit hoz és mit mos ez a mai éjjel?
macskakövek közül kinőtt gaz,
a kialudt emberek az égben tűnnek el...
csörömpölő sóderben utolsó lábnyomai,
testüket mégis a tócsa nyeli el.
Járda héján egyensúlyozom
pofon vág és simogat,
vajon melyik világba tartozom?
Az egyik jobban hívogat
ahogy átfordul a világ önmagába,
úgy kapaszkodom a szikla peremén
Félelmem mások szemében vaklárma,
csak egy bevillanó kép vagyok én,
zuhanunk, letaszított szellemünk
hívó szava gyötrelem.
Az égbolt lesz majd a sírgödrünk,
már nem táncolunk rossz helyen.