A hó, a jég, a fagy, a sár
A hideg, a tél, a szív úgy fáj
Minden rólad szól, de már egy év eltelt
Tavaly veled fáztam, de neked most nem kell
Egy kéz mi melegít, egy kéz mi felsegít
Egy szív mi elhiteti, miből egy rideg napon merít
A srác ki elcseszte, mert téged elvesztve
Míg Szegeden megfagy,tudom nálad még remegne
Olyan messze tőlem, de majd együtt leszünk este
Bár felébredve reggel, újra kihűl testem
Ördögi kör, kilépnék mert így csak elesek
Néznél a szemembe tudnád lelkem temetem
Ülök helyemen, kint minden békés fehér világ
Te voltál, Te vagy, Te maradsz mint Hóvirág
Fagyos földből kinövő, mikor minden más hervad
Belül akkor is velem vagy, örökké velem vagy....

Refr.
Gyűlöld soraim, egyetlen kis Hóvirág
Gyűlöld a napot, mikor megismertél Holdleány
De szeresd emlékem, mi szép volt régen
Mert én mindig remélem, hogy látlak még téged

Figyeld egy percre nézd mi nagy pelyhekben hullana
Belül mégis kristály, és ha földre esik olvadva
Csak sár marad, Te is megváltoznál ennyire?
De a szerető szívnek (igen) mindent meg kell tennie
Nézz rám ki voltam, bennem is gyülekeznek Felhők
Csak ez hóvirág, ez év telén majd, ez lesz az első
Mert mi a sárból is felnő, fejét mégis mélyen leszegi
Mint mikor én sétálok, csuklyám mi fejemet elfedi
Emlékszek még mikor az én vállamon sírtál
Könnyed gördült arcodon, majd vállamra csöppent át
Csak azért írok szépet, mert tényleg így érzek
Bár ez nem túl piacképes, mégis akkor lennék rémes
Ha nem rólad írnék, mikor épp Te jársz a fejemben
Mint minden másodpercben, pedig volt bőven kit szeressek
Mutasd az arcod, csak még egyszer hagy lássam
Majd a rónai kaszás rám terítheti a fátylat

Gyűlöld soraim, egyetlen kis Hóvirág
Gyűlöld a napot, mikor megismertél holdleány
De szeresd emlékem, mi szép volt régen
Mert én mindig remélem, hogy látlak még téged