Sajnálom

MC Praps

[Verse_1]
Egy borús téli estén történt ez meg velem
Hogy ott hagyott kit a szívemből szerettem
Éreztem egy ideje, hogy már nem szeret, mint régen
Nem bújik hozzám csak akkor, ha kérem
Minden náluk kezdődött egy filmbe illő csókkal
Itt is lett vége nem egy fohászkodó szóval
Volt boldogság és szerelem minden, ami kell
De én egyre jobban féltem, hogy ne veszítsem el
Minden este úgy feküdni a gyomromban ideggel
Hogy nem tudom mi lesz majd mit hoz majd a reggel
Amikor várom a holnapot, hogy virradjon a hajnal
De az nem jön el soha ez az, amit kaptam
Gonddal teli életünknek közbe szólt az érzelem
Elém ált és azt mondta vége van, nem szeret
Összetörtem, zokogtam szívem romokban hevert
És ezzel a mondattal szilánkokra törte el.

[refrén_2x]
Eltörött a szárnyam most egyedül kell, hogy szállj
Köszönöm, hogy voltál még akkor is, ha fáj
Egy olyan álmot szeretnék miből nem kelek fel soha
Amiben csak ketten vagyunk és az élet nem ily mostoha

[Verse_2]
Nem bánok semmit örülök, hogy megtörtént
Rájöttem te vagy a legcsodásabb lény
Te vagy kit tisztelek, ki megérti a bajom
Mellettem vagy mindig mikor egyedül vagyok
Bár visszavágyom oda, amikor egymást öleltük
Mikor az ágyadon feküdtünk és könnycseppet töröltünk
De hiszem, ha akarjuk, lehet még ilyen
Én várok rád örökké akármeddig kincsem
Tudom, sokat hibáztam és sokat voltam féltékeny
De minden más lesz, érzem csak hagy, legyen még esélyem
Hogy kijavítsam hibáim, és helyre hozzak mindent
Nem kell tenned semmit csak annyit kérek, higgy nekem
Vége van az egésznek egy fejezet lezárult
Kit a legjobban szerettem, rájöttem, hogy elárult
Az elveihez hűen megtette, ami tőle telt
Boldogság, szerelem ezzel mindent tönkretett

[refrén_2x]
Eltörött a szárnyam most egyedül kell, hogy szállj
Köszönöm, hogy voltál még akkor is, ha fáj
Egy olyan álmot szeretnék miből nem kelek fel soha
Amiben csak ketten vagyunk és az élet nem ily mostoha

[Verse_3]
Már egy hónapja nem láttalak és annyi minden történt
Mégis élénken él bennem rólad minden egyes kép
Az első éjszakák és nappalok mikor buli volt nálatok
Hiányzik a nevetésed, hogy melletted alhatok
Hiányzik a csókod, hogy ölelésem adhatom
Hiányzik a pillanat, hogy két kezedet foghatom
Szavak miket most hallasz neked semmisé vált mondatok
Nekem az életem van benne mit akár a kezedbe is adhatok
Mikor azóta meg láttalak még a lábam is meg remegett
Tudtam, akkor nem az vagyok ki téged elfeledett
Hozzád bújva megszűnik a gond, és értelmet nyer életem
Minden, ami vágyam volt érzem, teljesülhet melletted
Éjszakákat virrasztok, mert rád gondolok kincsem
Életem adnám érte, hogy enyém legyen a szíved
Várom azt a napot mikor majd boldog leszek egyszer
Álmomból kelek fel és te majd mellettem fekszel.

[refrén_4x]
Eltörött a szárnyam most egyedül kell, hogy szállj
Köszönöm, hogy voltál még akkor is, ha fáj
Egy olyan álmot szeretnék miből nem kelek fel soha
Amiben csak ketten vagyunk és az élet nem ily mostoha
előadó: MC Praps
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: keressük!
szövegíró: MC Praps

stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 14852
Tudod mi az a MOODLYRIX

Egy olyan hangulatkártya, melynek segítségével pillanatnyi érzelmeidet tudod kifejezni. Keresd a fejlécben a kis hangulat ikonokat.

i