Józanságra neveltek az én szüleim engem.
Nem is láttak dülöngélni pohárral kezemben.
Mert a jó bor lerészegít, mint a lányok csókja,
Megfogadtam a tanácsot, hallgattam a szóra.
Egyszer hagyott engemet csak józan eszem cserben.
Pedig nem volt bizony Isten, pohár a kezemben!
Talán nem is véletlenül néztem egy kis lányra,
Gólyamadár hamarosan rászállt a házára.
Kislányt hozott a családba,
oly boldogan élek;
Attól kezdve én nem kettő, már négy szembe nézek.
Nem vethetem tekintetem menyecskére, lányra,
Csak esténként egyszer-kétszer a boros pohárra.