Mindig másnak jutott az igazi öröm, nekem csak a bánat,
Ennél jobban semmi, az ember szívének már soha nem fájhat.
Én csak fájó szívvel járhatom az utcát, s élek e világban,
Könnyem le nem törli, nem vigasztal senki, nyári éjszakában.
Nem mosolyognak rám, odakint az utcán esténként a lányok,
Köztük, mint egy árva, mindig csak egyedül, egymagamban járok.
Nem hallgat meg senki, csak egy öreg cigány a csárda sarkában,
Kit tán ott felejtett, nekem a jó Isten, s barátra találtam.