Személyes hangvételű videóklippel lepte meg rajongóit Tarány Tamás
tovább
A pokol angyala
Lakat - A titkok őrzője
A pokol angyala...Kinyitom a szememet és bezáródik a világ,
Hervadásba kezdett minden nyíló virág.
És pusztulásnak indul minden körülöttem,
A pokolba tartok, pedig onnan is jöttem.
Miért így történik? Sohasem értettem,
Én mindig csak mások életét féltettem.
Mert jól eső érzés, ha a szemük ragyog,
Bár engem leszarnak, ha szomorú vagyok.
Na, nem mintha olyan fontos ember lennék,
Csak jól esne olykor, ha nem egyedül ennék.
De mit várhat egy ilyen önelégült vagány,
Az egyediség ára, hogy felzabál a magány.
Persze, mint mindig ez sem zavar senkit,
Soha sem értem senkinek én ennyit.
S bár a sírástól most is elcsuklik a szavam,
De ezek csak nevetnek, hogy sajnáltatom magam.
Azt hiszik, hogy majd a mennyországba jutnak,
Pedig csak a valódi életről sem tudnak.
Hülye vagyok szerintük, bunkó és végletes,
Az Ő életük viszont persze tökéletes.
Bennem meg hajnalig háborúk dúlnak,
És örülni próbálok minden kis újnak.
Minden pici mosolynak, mit néha kapok,
Ettől néha kicsit könnyebbek a napok.
De az életem ettől még folyamatos harc,
Néha pici siker és sok, nagyon sok kudarc.
A többség persze erre lazán von vállat,
"Mit nyafogsz öcsém, ez önsajnálat!"
Most, hogy mondod tényleg, ezt aztán az,
Magam se értem, hogy lehetek ekkora paraszt.
És valóban panaszra nekem sincs okom,
Ha utcára dobnak, hát ne vegyem zokon.
És az is teljesen természetes dolog,
Hogy míg Te alszol, az én gyomrom korog.
Meg, hogy mindenki a saját sorsa kovácsa,
Hát hülye vagyok tényleg, hogy nem gondolok másra.
Csak, hogy semmim sincs, én mégis adok,
Cserébe viszont magamra maradok.
Hiába ültetlek vissza magas lóra,
Nem tartasz méltónak egy emberi szóra.
Csak mosolyogsz rajtam, míg az utcán fázok,
Pedig ember vagyok én is, azért hibázok.
Amiből nincs hasznod, azon csak nevetsz,
Ünnepekkor és csak érdekből szeretsz.
Hát, ez lett belőlem egy szabadnapos barát,
Kívülről rongyos, de belül ezer karát.
De hiába nézel, nem láthatsz engem,
Hisz ami számít, az itt lakik bennem.
Az viszont Téged teljesen hidegen hagy,
Hát, megyek s hagyom, hogy boldog maradj.
Aztán a pokolban majd összefutunk egyszer,
S mit nem láttál, az lesz ellened fegyver.
A pokol angyala pedig majd dühösen néz le ránk,
S ezernyi hang kiállt fel, engem mégse bánt!
Hervadásba kezdett minden nyíló virág.
És pusztulásnak indul minden körülöttem,
A pokolba tartok, pedig onnan is jöttem.
Miért így történik? Sohasem értettem,
Én mindig csak mások életét féltettem.
Mert jól eső érzés, ha a szemük ragyog,
Bár engem leszarnak, ha szomorú vagyok.
Na, nem mintha olyan fontos ember lennék,
Csak jól esne olykor, ha nem egyedül ennék.
De mit várhat egy ilyen önelégült vagány,
Az egyediség ára, hogy felzabál a magány.
Persze, mint mindig ez sem zavar senkit,
Soha sem értem senkinek én ennyit.
S bár a sírástól most is elcsuklik a szavam,
De ezek csak nevetnek, hogy sajnáltatom magam.
Azt hiszik, hogy majd a mennyországba jutnak,
Pedig csak a valódi életről sem tudnak.
Hülye vagyok szerintük, bunkó és végletes,
Az Ő életük viszont persze tökéletes.
Bennem meg hajnalig háborúk dúlnak,
És örülni próbálok minden kis újnak.
Minden pici mosolynak, mit néha kapok,
Ettől néha kicsit könnyebbek a napok.
De az életem ettől még folyamatos harc,
Néha pici siker és sok, nagyon sok kudarc.
A többség persze erre lazán von vállat,
"Mit nyafogsz öcsém, ez önsajnálat!"
Most, hogy mondod tényleg, ezt aztán az,
Magam se értem, hogy lehetek ekkora paraszt.
És valóban panaszra nekem sincs okom,
Ha utcára dobnak, hát ne vegyem zokon.
És az is teljesen természetes dolog,
Hogy míg Te alszol, az én gyomrom korog.
Meg, hogy mindenki a saját sorsa kovácsa,
Hát hülye vagyok tényleg, hogy nem gondolok másra.
Csak, hogy semmim sincs, én mégis adok,
Cserébe viszont magamra maradok.
Hiába ültetlek vissza magas lóra,
Nem tartasz méltónak egy emberi szóra.
Csak mosolyogsz rajtam, míg az utcán fázok,
Pedig ember vagyok én is, azért hibázok.
Amiből nincs hasznod, azon csak nevetsz,
Ünnepekkor és csak érdekből szeretsz.
Hát, ez lett belőlem egy szabadnapos barát,
Kívülről rongyos, de belül ezer karát.
De hiába nézel, nem láthatsz engem,
Hisz ami számít, az itt lakik bennem.
Az viszont Téged teljesen hidegen hagy,
Hát, megyek s hagyom, hogy boldog maradj.
Aztán a pokolban majd összefutunk egyszer,
S mit nem láttál, az lesz ellened fegyver.
A pokol angyala pedig majd dühösen néz le ránk,
S ezernyi hang kiállt fel, engem mégse bánt!
kapcsolódó videók
keressük!
