Itt van az idő, utolsót üti az óra,
Ember nem tér többé nyugovóra.
Mert elönt mindent e színtelen maszlag,
S ha nem eszed meg a szemétre basznak.
Milliók mutatnak példát a fejednek,
Ha nem követed őket többé nem szeretnek.
Mi mást tehetsz, hát beállsz a sorba,
S reméled, hogy így senki sem ver orrba.
Befogad a tömeg s Te otthonnak hiszed,
És észre sem veszed, hogy túlzásba viszed.
Az álmodozást a képzelt nagyságról,
A vágyakozást az ösztönös vadságról.
Nincs, lehetetlen azt érzed belül,
A tömeged hangja soha el nem ül.
Ordítása falakat rombol a földbe,
Ezrek keze rándul most ökölbe.
De a félelem számodra ismeretlen dolog,
Míg mindőtök fejében, bosszúvágy forog.
Míg egységet kovácsolt belőletek a gőg,
Fiukat siratják a megözvegyült nők.
Ébren alszol a sok hazug szótól,
Megfosztod magadat minden földi jótól.
Csak, hogy tartozhass végre valahova,
Csak, hogy az állam ne bánthasson soha.
De eljön az idő s meg lesz majd bánva,
Nem lesz majd akkor lelked megszánva.
Elnyel a börtön, mint, egy sötét zárda,
Ide juttatott hát a Magyar Gárda.