Téli zimankó tépázta a lelkem
Ilyenkor semmiben sohasem nyertem.
Te, pedig még ekkor is nevettél rajtam,
Kinevettél, pedig majdnem meghaltam.
Olyan szörnyű ezt nézni, új fáj a tudat,
Kimentettem, aki most pokolra juttat.
Öklöm most görcsös remegésbe rándul,
Régóta volt, hogy a dühbe kirándult.
Zárt ajtók között aludtak a titkaid bennem,
Örökre emelve ki a tömegből engem.
Jég volt a bizalom, mi beszakadt alattad,
Elveszett a kulcsod hozzám a szavadnak.