Rászeged a tekinteted azthiszed nem látja,
Feltüzel a szépsége és minden pillantása.
Tetteid azok miket a szívébe zárja,
Örök az emlék, csak ez maradt mára.

Nem volt még szép, ami hozzá fogható,
Olyan még senki, de most már látható,
A szemeiben valami, elkápráztató,
Azt mondom erre ez igen csábító!

Dúdol az éjjel, csillagok mesélnek,
Hozzám szólnak, hogy igenis reméljek,
Mert történhet jó, és nem csak mással,
Mit kezdhetnék szívemben az ott remegő vággyal?!

Élünk még élünk de túl sokszor félünk,
Tartjuk a lelket folyton folyvást remélünk.
Bízva bízz ember én azt mondom héy,
Magadban bízz héy, testvér!

Két csillag az égen pont te meg én,
Sétálunk ketten ha ránk száll az éj,
Mert hosszú az út de SataMan vándor,
Eshet az eső, még az sem gátol.

Minket minket egy történet ihlet,
A sorsunk írta mert ide illett,
Rád vagy rám, itt és ott bárhol,
Ő az ki épít de ő el is gáncsol!

Szerepeket játszunk őrült egy színház,
Az élettől valójában mond el hogy mit vársz?
A színfalak mögött keserű mi édes,
A színpad nem valós, mondhatni téves.

A tőrt ide kérem, és én megígérem,
Tartom a zászlót míg élek e vidéken.
Hogy játszhassam a szerepet mit nem rám szabtak,
Egy lett a kérdés hogy éljek vagy haljak?!

Szét szét szakad már össze meg vissza,
A szalagot befűzném de hogy tehetném vissza?!
Sütétül a vászon hamar elalszik a fény,
A mozinak vége mostmár induljunk héy!

Hosszú az út de veled szívesen járom,
Rajzok és képek, a szívembe zárom.
Elmúlt már az éjjel de kérlek jöjj velem még,
Tárjuk fel együtt az álmok tengerét!!!

Két csillag az égen pont te meg én,
Sétálunk ketten ha ránk száll az éj,
Mert hosszú az út de SataMan vándor,
Eshet az eső, még az sem gátol.

Minket minket egy történet ihlet,
A sorsunk írta mert ide illett,
Rád vagy rám, itt és ott bárhol,
Ő az ki épít de ő el is gáncsol!