Tavasz felé csupa virág a rét és a szívem,
S egymagamban sírva, halkan hozzád viszem.
Tavasz felé olyan tüzes a szám, és azt hiszem,
Kár így az élet, tovább nem élek,
Fáj a szívem.
Flóra, oly illatos vagy, mint a nyári rét,
Flóra, így nem kívántam eddig senkit még.
Flóra, a tisztaságod száz csodát ígér,
Flóra, a tisztaság – hidd el – ma kincset ér!
Bármit beszélnek, érzem én, te vagy az igazi,
Nem értem: nélküled – szívem – hogy’ élhet valaki?
Flóra, oly illatos vagy, mint a nyári rét,
Flóra, az álmom és a vágyam rég tiéd.
Az esti szél viszi feléd e bús melódiát,
S elmeséli halkan azt, hogy várok reád.
Tenéked szól ez a gitár s a halk kis szerenád,
Csak érted élek, szeretlek téged,
Hallgass meg hát!
Flóra … (Refr.)