A legkisebb fiú balladája
Fejbőr
Kiskertjében özvegyasszony, arca könnyben ázik
Férje, és már két fia is csak a menyből látszik
Kérleli a legkisebbet, de Ő hadba vágyik
Tudom fiam menni akarsz, ne menj kérlek mégsem
Vesztettem már annyi mindent, csak Te maradj nékem
Édesapád, két testvéred lent nyugszik a mélyben
Te vagy nékem legkedvesebb, legszebbik szülésem
Elkell mennem édesanyám, csak ez a reményem
Nékem kell majd megmenteni szegény árva népem
Együtt vágjuk az Oláhot, gyepűn erdőn, réten
Vissza vesszük azt, mi miénk volt több ezer éve
Tudom fiam menni akarsz, ne menj kérlek mégsem
Hogyha mostan elmész innen, nem jössz vissza nékem
Van tenéked szép szeretőd az is vár rád régen
Feketében látod majd Őt egy új temetésen
Elkell mennem édesanyám, csak ez a reményem
Nékem kell majd megmenteni szegény árva népem
Együtt vágjuk az Oláhot, gyepűn erdőn, réten
Visszavesszük azt, mi miénk volt több ezer éven
Látod fiam nem hallgattál, nem hallgattál még sem
Elvesztettem mindenemet a bánat maradt nékem
Szép hazádért haltál fiam, fent vagy már az égben
Anyaként utószor vagyok kint a temetőben