Kocsmaszagú züllött lettem, beborult a magas ég felettem.
Arról bizony nem tehettem; kit szerettem, annak nem kellettem.
Azóta én folyton iszom, bánatomat borba fojtom, nagy a lelkem terhe,
Ilyen megtört beteg szívvel, mi is lehet az Istennek vélem még a terve?
Éjszakákat átmulatok, hervadozok, mint egy letört rózsa.
Mert még mindig rád gondolok, meg arra a ki nem mondott szóra.
Sose mondtad, hogy szeretsz, helyette csak annyit: Mehetsz! -Lelkem összetépted,
És én mégis úgy szeretlek, hogy azóta éjjel-nappal imádkozom érted.