Eltűnik a napsugár,
bíboros a láthatár,
elmegy az idő, vissza sose jő,
emlék, mi távol tűnő.
Száll a szellő, lágyan száll,
álmodik a lelkünk már,
csendes a határ, mámoros a nyár,
szívünk se vár többre már.
Álmodva várni száz csodát,
várni éjszakákon át,
hogy a boldogság csillaga lehull reánk,
s felgyújtja szívünk a láng.
Fenn az égen száll a fény,
jössz te, régen várlak én,
s az a szó, mit kimondtál,
úgy zeng, mint a zsoltár:
„Imádlak én!”