Szívem most halkan, csak egy kis dalban,
ne hallja senki más.
Illatos éjben félve kísérjen
e csendes vallomás.
Amióta mást szeretsz, nem engem,
mióta nem gondolsz reám,
a szívemtől százszor kérdem,
ha felsír egy éjszakán:
Mért fáj a szív, ha te mást szeretsz?
Bolond a szív, meg nem érti ezt,
ha kérdezem, jaj, mi lesz velem,
egy sóhaj száll félve, csendesen:
Szívem, ne sírj tovább egy szív után,
hisz kár a könnyekért, jobb így talán.
Bolond a szív, meg nem érti ezt,
csak fájni tud, ha te mást szeretsz.
Eljössz majd értem, mert most is érzem,
hogy nem maradhat így.
Gondolj a múltra, s valami újra
tudom, hogy visszahív.
Ne hidd azt, hogy egyszer elfelejted
a régi, könnyes éjszakát!
Az emlékek fölkeresnek,
s remegve súgja a szád:
Mért fáj a szív… (Refr.)