Köröttünk csendes, szerelmes éj és rózsaillat,
szívünkben álmok varázsa él, s a boldogság mesél.
A vágyak szárnya röpít tovább egy édes, csókos melódiát,
köröttünk csendes, szerelmes éj, s én nem bírom tovább.
Most szemedbe nézek, s amit csak érzek, eldalolom,
az egész világon szerelmes álmom néked adom:
a holdas éj ezernyi csillagát, a tarka rét virágos illatát…
Most szemedbe nézek, s te is megérted halk muzsikám,
hogy egyetlen csókért miért is ég a szám.
Dalolj velem, hiszen elég egy szó nekem,
mert amit most érzek, tudom, halálos szerelem!
Te vagy, kit vártam egy élten át szívemben bús reménnyel,
bolyongtam érted, s az éjszakát miattad sírtam át.
Akárhogy forgott a sorskerék, csak űzött, hajtott a vágy feléd.
Te vagy, kit vártam egy élten át, s az életem tiéd!
Most szemedbe nézek… (Refr.)