Ezt a dalt azok értik, kik a vágyuk féltik,
kik a csókuk szomját szívszorongva oltják.
Mert ha eljön a tél is, fagy a csók, hűl a vér is.
Siratom nagyon én is, mert a múlt árán
csak a tél vár rám, csak a tél vár rám.
Ha dér színe csillan már hajadon,
és semmi se oly szép, mint rég,
ha sóhajod érzik bús dalodon,
csak dúdolj magadban mindég!
Ha sétákon egyedül jársz,
s körülvesz az erdei gyász,
ezt súgja a néma, síró alkonyi csend,
s ezt súgja a hervadó hárs.
Ezt a dalt azok értik, kik a vágyuk féltik,
kik a csókuk szomját szívszorongva oltják.
Mert ha eljön a tél is, fagy a csók hűl a vér is.
Siratom nagyon én is, mert a múlt árán
csak a tél vár rám, csak a tél vár rám.
Az elsuhanó nyár álma után
új álmod több úgysem lesz tán.
Nem vár az az asszony rád ma Budán,
sem más soha többé eztán.
Nincs víg, csacsi szerelem, tánc,
és csókot csak néha kívánsz.
S amint hazaballagsz este, rád les a hold,
s téged követ, bárhol is jársz.
Mire vársz, mire vársz?