Hömpölyögve zúg a Mississippi,
róla mennyi ősi nóta szállt.
Négereknek tenger könnyét viszi
századoknak végtelenjén át.
Ó, mennyi könny és mennyi vér
hullott beléd, te vén folyó?
Mennyi álom, s szenvedély
fölött suhant el sok hajó?
Partja mentén kócos gyapot terem,
fehér ember ott a gőgös úr.
De a munkás mindig barna legyen,
és a korbács az ő vállára hull.
Mint rozsdás levél a bőröm ragyog,
a szívem mélyén a bánat zokog.
Mert néger vagyok,
én mindig bűnös vagyok.
Ha fáradt vagyok, a lelkem zokog,
ha izzó szívem egy csókért lobog,
én bűnös vagyok,
mert én csak néger vagyok.
Ha bántanak, nem szólhatok,
ha gúnyolnak, csak hallgatok.
Az én népem száz szép dala
csak dzsessz csupán, s nem kultúra.
És mégis dalol a szívem tovább,
és zengi tovább a jognak dalát,
a néger jogát,
az ember örök dalát.