ősz jön, majd tél,
de a végén
visszatérek mégis majd Hozzád
és a csend legmélyén,
ahol nincs törvény
megérintlek újra talán,
és te nem remegsz meg többé,
a szótól, amit mondok, nem félsz,
miért hagynánkmhát
elveszni a művet, ha már kész
menedék voltál
a városom lettél
Benned élek most már talán
leszek az oltár,
mihez megtérek majd,
ha összeomlik mindenünk már
látom, hogy nő
ez a végső,
mindenségbe olvadó álom,
ez a szép, önző tűz,
ez az áldott fény,
elborít és elhamvaszt már,
és nem csalódunk többé,
hisz a szívünk csakis épp erre várt,
és a teljes szépség,
mire ágyunk, végre ránk talált
menedék voltál,
a városom lettél
Benned élek most már, talán
leszek az oltár,
mihez megtérek majd,
ha öszeomlik mindenünk már