Muzsikás-koncert lesz november 11-én a Pesti Vigadóban
tovább
Amíg megteheted
Ákos
Most adj el, gyorsan.
Most győzz le engem.
Most dobj el, mint unt ajándékcsodát, amíg megsebezhetsz.
Amíg kitart még alvó ős hitem és maradék eszem.
És nem építem újjá tornyos falaim, hogy köréjük húzzam a bánat árkait, hogy dobokon dobogjam világgá a hírt, hogy: megint harcra készen várom ki a hajnalt.
Váramat többé meg nem töri ember.
Sejtjeim majd jó katonákként éberen állnak, hogy kinevethess.
Nincs neked várad, sem sereged.
Addig nevess, amíg megteheted.
Tudom, ki vagyok és a dolgok nevét is.
Belém is marnak érte rendesen s hogy van jogom élni a küzdelmeken túl,
Úgy tudtam egyedül miattad hiszem.
Maradtam volna épen, öledbe bújva, szépen, a bosszúálló világ elől,
Rejts el mert jön, összetör, megöl.
Voltál a reggel, mely nem ereszt el, s én jól értettelek.
Voltál délsugarú asszony, hogy le majd más szakasszon,
pedig én érleltelek, fürödtem szemedben, így még nem szerettem.
De gyakorlatlan szíved hamar belém fáradt, estére eladtál, el se kérted értem az árat.
Felborult bennem ezer év alázat
Jogom a jóra minek voltál? Verset belém miért duruzsoltál?
Újra egymagam, látod(?), vége van!
Ez nem személyes ügy csak egy küldetés, nem rághat az arc, nincs szemrebbenés,
nem lettem mártír vagy halott opsitos, ennyi volt a dolgom, és lelépni most.
Amikor indulsz a farkasok közé, ne báránybőr gúnyádba bújj!
Viseld, ha kell a falka színeit, joguk van látni és nem érteni,
álruhád alatt magadra engem öltesz, a pajzsod én vagyok.
És jusson eszedbe egy elrontott szavam amelyben ott ragyogsz,
És őrizz meg eltévedt gondolattal, két táncod között,
Dobbanva állj meg mint a szív hangom ha zendül benned,
Felejts el engem, hogyha alszol, nyugtod lágy és mély legyen.
Nem lápos föld vagy, pazar tulajdon, birtok, és kontár műremek.
Nem követlek, és nem taszítlak, Várok, mint a vén hegyek,
erdőin alusznak, egymást öleleve, bennem így vernek gyökeret,
hogy legyen aki megtartson engem, ha tántorodom, ha megremegek.
Sorsokban osztozom, vad tévelygő vagyok, vakon jött csecsemő aki nem látott napot.
És vagyok, e világnak vezére és bajnoka, a fénynek katonája, az igaznak indoka,
Hívj mindig engem, és csak magadban nézz, szépülő kép vagyok,
ahogy elméd felidéz, s hogy közöm volt hozzád most megköszönhetem,
maradsz aki voltál, az én egyetlenem.
Ha volna is bennem a boldogságra jog, nem élhetek vele, mert hitem meginog.
Rendet tenni jöttem át száz sikátoron, a főutcán a káoszt nem fokozhatom,
lángolnak a szárnyak, a könny forró viasz, nem tarthatsz meg engem,
mert nem hozok vigaszt, nem vagyok jó hír, csak tetten ért remény, szélsodorta verssor,
fennhéjázó erény, s ha nem felejtesz el tán meg sem halok.
Isten hozzád világ, Nincsenek Angyalok.
Most győzz le engem.
Most dobj el, mint unt ajándékcsodát, amíg megsebezhetsz.
Amíg kitart még alvó ős hitem és maradék eszem.
És nem építem újjá tornyos falaim, hogy köréjük húzzam a bánat árkait, hogy dobokon dobogjam világgá a hírt, hogy: megint harcra készen várom ki a hajnalt.
Váramat többé meg nem töri ember.
Sejtjeim majd jó katonákként éberen állnak, hogy kinevethess.
Nincs neked várad, sem sereged.
Addig nevess, amíg megteheted.
Tudom, ki vagyok és a dolgok nevét is.
Belém is marnak érte rendesen s hogy van jogom élni a küzdelmeken túl,
Úgy tudtam egyedül miattad hiszem.
Maradtam volna épen, öledbe bújva, szépen, a bosszúálló világ elől,
Rejts el mert jön, összetör, megöl.
Voltál a reggel, mely nem ereszt el, s én jól értettelek.
Voltál délsugarú asszony, hogy le majd más szakasszon,
pedig én érleltelek, fürödtem szemedben, így még nem szerettem.
De gyakorlatlan szíved hamar belém fáradt, estére eladtál, el se kérted értem az árat.
Felborult bennem ezer év alázat
Jogom a jóra minek voltál? Verset belém miért duruzsoltál?
Újra egymagam, látod(?), vége van!
Ez nem személyes ügy csak egy küldetés, nem rághat az arc, nincs szemrebbenés,
nem lettem mártír vagy halott opsitos, ennyi volt a dolgom, és lelépni most.
Amikor indulsz a farkasok közé, ne báránybőr gúnyádba bújj!
Viseld, ha kell a falka színeit, joguk van látni és nem érteni,
álruhád alatt magadra engem öltesz, a pajzsod én vagyok.
És jusson eszedbe egy elrontott szavam amelyben ott ragyogsz,
És őrizz meg eltévedt gondolattal, két táncod között,
Dobbanva állj meg mint a szív hangom ha zendül benned,
Felejts el engem, hogyha alszol, nyugtod lágy és mély legyen.
Nem lápos föld vagy, pazar tulajdon, birtok, és kontár műremek.
Nem követlek, és nem taszítlak, Várok, mint a vén hegyek,
erdőin alusznak, egymást öleleve, bennem így vernek gyökeret,
hogy legyen aki megtartson engem, ha tántorodom, ha megremegek.
Sorsokban osztozom, vad tévelygő vagyok, vakon jött csecsemő aki nem látott napot.
És vagyok, e világnak vezére és bajnoka, a fénynek katonája, az igaznak indoka,
Hívj mindig engem, és csak magadban nézz, szépülő kép vagyok,
ahogy elméd felidéz, s hogy közöm volt hozzád most megköszönhetem,
maradsz aki voltál, az én egyetlenem.
Ha volna is bennem a boldogságra jog, nem élhetek vele, mert hitem meginog.
Rendet tenni jöttem át száz sikátoron, a főutcán a káoszt nem fokozhatom,
lángolnak a szárnyak, a könny forró viasz, nem tarthatsz meg engem,
mert nem hozok vigaszt, nem vagyok jó hír, csak tetten ért remény, szélsodorta verssor,
fennhéjázó erény, s ha nem felejtesz el tán meg sem halok.
Isten hozzád világ, Nincsenek Angyalok.
előadó:
Ákos
album címe: A hét parancsszó
megjelenés: 2001
hossz: keressük!
kiadó: FalconMedia
zeneszerző: keressük!
szövegíró: Kovács Ákos
stílus: Verses ének
címkék: keressük!
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 15511
album címe: A hét parancsszó
megjelenés: 2001
hossz: keressük!
kiadó: FalconMedia
zeneszerző: keressük!
szövegíró: Kovács Ákos
stílus: Verses ének
címkék: keressük!
napi megtekintések: 2
megtekintések száma: 15511
kapcsolódó videók
keressük!
