Milyen szép a hajnal itt a stégen,
Ahogy a felkelő Nap léket üt az égen.
Na gyere ússzunk együtt a túlsó partra,
De nem hoz senki semmit a fogában tartva.
Részeg vagyok és különösen éber,
Mert már régóta, régóta, régóta figyellek téged,
Hogy gyűlik a szemed sarkában az édes méz,
Hogy tudsz-e szeretni, vagy inkább félsz.
Nem hittem volna, és most mégis itt vagyok,
Ezek a percek csak addig jók, míg öntudatlanok.
Tangót járunk, üvegszilánkon.
Sosem szerelemből, hanem csakis azért, hogy fájjon.
Nem lesz baj, nem lesz baj, nem lesz baj érzem,
A tegnaptól, holnaptól többé nem vérzem
Össze a huzatod, sem a ruhádat,
Csak hallgatom a szív horpadásait hogy kalapálja.
Erős leszek és bátor, olyan, aki nem fél önmagától,
Beengedem, belelátom, magamat és az összes álmom.