Ébrednem kell!

Nézd, sosem vágytam, hogy egyszer rab legyek, kit börtönébe zár
a megszokás. A fényt nem is láttam, sötétben álmodoztam arról, ami jár

Ébrednem kell!
Ébrednem kell!
Engedj már el!

Túl sokat hittem, feladtam mindenem, de másvalami várt.
Ami várt... Ami várt... csak neked elég, ez a múlt... Ez a múlt...
Csak ébrednem kell!

Láncom szét kell tépnem, tőled nincs mit kérnem.
A perc most eljött végre, nem állíthatsz félre.

Ébrednem kell!
Ébrednem kell!
Nincs, ami visszatart még.

Érzem, harcolnom kell!
Harcolnom kell!
A múltból már ennyi elég.

Ébrednem kell!

Nézd, mit is várok, mint foglyot, láncra vert a megszokás és rég
semmi nem maradt, csak az álmok, hiszem, hogy van kiút, csak visszatartasz még.

Ébrednem kell!
Ébrednem kell!
Mondd, mit várhatok még?

Érzem, harcolnom kell
Harcolnom kell
A múltból ennyi elég.

Láncom szét kell tépnem, tőled nincs mit kérnem.
A perc most eljött végre, nem állíthatsz félre.

Ébrednem kell!
Ébrednem kell!
Nincs, ami visszatart még.

Érzem, harcolnom kell!
Harcolnom kell!
A múltból ennyi elég.

Törj ki most, a cél, hogy szabadon élj!
Csak ébredj fel, ha kell, és soha ne félj!
Ha a múltad túl nehéz, és vágyod a fényt;
Csak nyisd ki két szemed és nyújtsd kezed az álmainkért.

Ami volt, csak neki elég, kirabolt és nevetett rajtad;
Ami volt, az semmit nem ért, hát ébrednem kell!
Ébrednem kell!

Láncom szét kell tépnem, tőled nincs mit kérnem.
A perc most eljött végre, nem állíthatsz félre.
Láncom szét kell tépnem, tőled nincs mit kérnem.
A perc most eljött végre, nem állíthatsz félre már.

Tőled nincs mit kérnem már.
Tőled nincs mit várnom már.