Megállok a templom előtt, kihallik az ének,
Olyan búsan, fájón hangzik, mintha temetnének.
Pedig násznép van odabent, valakit esketnek,
Csak a szívem tudja, érzi; mégis csak temetnek...
Hajnalodik, a csillagok nyugovóra térnek,
Nálatok most vígan vannak, cseng a pohár, ének.
Énnekem meg könnyem csordul, minden cseppje éget,
Tanítgatom a szívemet felejteni téged.