Nem siratlak már én téged, minek siratnálak,
Megöl engem előbb-utóbb az örökös bánat.
Mélyen a szívemben hordom a te csalfa képed,
Jobb lett volna tán énnékem sose látni téged, téged.
Nem vagyok már, aki voltam, négy falu legénye,
Nem vagyok már édesanyám kincse, szemefénye.
Elhervadok, elpusztulok, mint a virág télen,
Ássák már a temetőben a sírgödröt nékem, nékem.