Nem tud senki semmit róla, csak a rózsa, fehér rózsa szirma.
Nyíló rózsabokrok között fogadkozott, esküdözött sírva.
Hej, hogy ölelet, hej, hogy csókolt, ne verje meg az Úristen érte,
El sem hervadt még a rózsa, más indul a kézfogóra véle.
Letarolják a kis kertet, letépik a nyáron termett rózsát,
Fátyolos szép koszorúnak, mennyasszonyi koszorúnak fonják.
Óvjátok meg fehér rózsák, legyen az a hűtlen szíve boldog,
Eszébe ne juttassátok azt az esküt, azt a csalfa csókot.