Nem vagyok én csapodár, csak a szívem a betyár, szerelmes egy simogatós asszonyba.
Kígyót-békát szórnak rám, mert az asszony csinos ám, ölel, csókol, s elbújik a karomba.
Mindenkinek csak én velem van gondja, mintha más baj a világon nem volna.
Nem vagyok én csapodár, a hajam is őszül már, öreg legény nem sokat nyom a latba.
Tavasz után jön a nyár, abból nekem nem jut már, hátat fordít a sok asszony, meg a lány.
Az is lassan elfelejt, ki szeretett, ki ölelt; asszony meg lány, mind huncut az, valahány.
Mégis akadt valaki az utamba, aki szeret és megcsókol naponta.
Ezért aztán igazán, senki nem mondhatja rám, hogy a szívem csalfa lett és csapodár.