Bárcsak füledbe suttogva szólhatnék veled
Bárcsak ott lehetnék ahol most én már nem lehetek
Itt minden tavasszal virágba borulva ünnepel
de amerre én járok tőlem mi élet gyökérig hervadhat el.
Vár rám az út, vár a vén komédiás
aaaajajajajaja
Semmit nem érzek kő a szívem nem felel
téged vár még mindig és nem tudom miért nem engedhet el
Te szárnyalsz fölfelé míg a mélybe hullok én
nélküled mit ér az életem a végtelen semmi közepén.