Elvesztettem azt az asszonyt, aki csak egyetlen volt a világon nékem.
Lump csavargó módon éltem, pedig mindig sírva kérte a hűséget tőlem.
Soha meg nem simogattam, kinevettem, megaláztam,
Valahányszor azt az asszonyt sápadt arccal, meggyötörve értem sírni láttam.
Azt hittem, hogy a szerelmét nem tépheti semmi sem szét, mindig ezt reméltem.
Szertefoszlott minden álmom, elszállt az én ifjúságom, Ő is elment régen.
Olyan messze ment el tőlem, onnan vissza sosem térhet,
Csak még egyszer vissza jönne, halvány arcán lecsókolnám azt a sok-sok könnyet.