Mi vagyunk Azahriah – megnéztük a filmet, ilyennek láttuk
tovább
Sziluett
Deniz
ja deniz hangstudió, 2008, január 23.
láttam már sokat, de nem mondhatom hogy mindent,
csak a zene és a szerelem mi támaszt nyújthat itt lent.
pénzem nincsen vagyonom meg nem is volt,
házam talán lesz, mosolyod a takaró.
magányosan mindig társammal az éjjel,
hazafelé tartok a szívemben egy képpel,
amit belémkarcolt az összes közös pillanat,
ha valami akkor ezért így mégha el is illanhat.
szemedben láttam és érzem a kezemen,
hogy ez már rég nem az úgymond tinédzser szerelem.
itt komoly tervek vannak, álmokkal körítve,
mi a párnámmal a lepedőn, álmokban kerít be.
megnyugtatsz érzem, ha láthatom bájaid,
miről is írhatná deniz ki a számait,
a hajadnak szálai, mint rajzokon a kontúr,
a testem a lelkem csíak a boldogságért koldul.
akár régen, csak mára kicsit másképp,
én is szeretem az életet mint te, csak kicsit másért.
inkább öleljen egy lány, minthogy legyen egy órám,
vagy egy lánc a nyakamban, csak szólj rám..
[refrén]:
hogyha nem tudnám, hogy mire születtem,
egy gyenge ölelés táplál bent szüntelen.
a nevem hallom hogy mondják a szünetben,
nektek hagyom itt kopott sziluettben.(2x)
huszonegy évesen így látom a világot,
vittem lányoknak, meglepit, virágot.
mégis sokan úgy látták, hogy jobb lesz
ha elmegyek,később érkeztek, sms-ek, levelek.
de ha maradtam volna, most nem erre haladnék,
és a kezemben csak békát és nem egy királylányt tartanék.
ilyen az élet, hidd el mindennek van oka,
láttam, hogy az osztálytársból hogy lesz anyuka.
felnövünk hirtelen és pofánvág a valóság,
a nagybetűs élet, csak hitel meg adósság.
még mindig nem érted, hogy szart sem ér a diploma,
a papír hiába, ha a főnök nem a család rokona.
tisztelt miniszter úr,hallottam eleget,
ha egyszer meglátlak, bebaszom a fejedet.
milyen érzés szerinted úgy kilépni az életbe,
hogymég esélyt sem adtok egy normális életre.
hogy bármit örökölsz, lenyúljátok azt is,
tőlem egy szám, tőletek a lopás klasszis.
ócska egy praxis, de mindmáig működik,
a nép rablásra kényszerül, a parlament meg bűnözik.
[refrén]:
hogyha nem tudnám, hogy mire születtem,
egy gyenge ölelés táplál bent szüntelen.
a nevem hallom,hogy mondják a szünetben,
nektek hagyom itt, kopott sziluettben.
láttam már sokat, de nem mondhatom hogy mindent,
csak a zene és a szerelem mi támaszt nyújthat itt lent.
pénzem nincsen vagyonom meg nem is volt,
házam talán lesz, mosolyod a takaró.
magányosan mindig társammal az éjjel,
hazafelé tartok a szívemben egy képpel,
amit belémkarcolt az összes közös pillanat,
ha valami akkor ezért így mégha el is illanhat.
szemedben láttam és érzem a kezemen,
hogy ez már rég nem az úgymond tinédzser szerelem.
itt komoly tervek vannak, álmokkal körítve,
mi a párnámmal a lepedőn, álmokban kerít be.
megnyugtatsz érzem, ha láthatom bájaid,
miről is írhatná deniz ki a számait,
a hajadnak szálai, mint rajzokon a kontúr,
a testem a lelkem csíak a boldogságért koldul.
akár régen, csak mára kicsit másképp,
én is szeretem az életet mint te, csak kicsit másért.
inkább öleljen egy lány, minthogy legyen egy órám,
vagy egy lánc a nyakamban, csak szólj rám..
[refrén]:
hogyha nem tudnám, hogy mire születtem,
egy gyenge ölelés táplál bent szüntelen.
a nevem hallom hogy mondják a szünetben,
nektek hagyom itt kopott sziluettben.(2x)
huszonegy évesen így látom a világot,
vittem lányoknak, meglepit, virágot.
mégis sokan úgy látták, hogy jobb lesz
ha elmegyek,később érkeztek, sms-ek, levelek.
de ha maradtam volna, most nem erre haladnék,
és a kezemben csak békát és nem egy királylányt tartanék.
ilyen az élet, hidd el mindennek van oka,
láttam, hogy az osztálytársból hogy lesz anyuka.
felnövünk hirtelen és pofánvág a valóság,
a nagybetűs élet, csak hitel meg adósság.
még mindig nem érted, hogy szart sem ér a diploma,
a papír hiába, ha a főnök nem a család rokona.
tisztelt miniszter úr,hallottam eleget,
ha egyszer meglátlak, bebaszom a fejedet.
milyen érzés szerinted úgy kilépni az életbe,
hogymég esélyt sem adtok egy normális életre.
hogy bármit örökölsz, lenyúljátok azt is,
tőlem egy szám, tőletek a lopás klasszis.
ócska egy praxis, de mindmáig működik,
a nép rablásra kényszerül, a parlament meg bűnözik.
[refrén]:
hogyha nem tudnám, hogy mire születtem,
egy gyenge ölelés táplál bent szüntelen.
a nevem hallom,hogy mondják a szünetben,
nektek hagyom itt, kopott sziluettben.
előadó:
Deniz
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Schmél Csaba
szövegíró: Rizner Dénes
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 6643
album címe: keressük!
megjelenés: keressük!
hossz: keressük!
kiadó: keressük!
zeneszerző: Schmél Csaba
szövegíró: Rizner Dénes
stílus: keressük!
címkék: keressük!
napi megtekintések: 1
megtekintések száma: 6643
kapcsolódó videók
keressük!
