Vége van, hát semmi baj nincs már.
Annyi csak, hogy egyszer itt voltál.
Milyen kár. Most ne sírj!
A könnyeid a múltat siratják.
Úgy hiszed a foltot elmossák.
És csak hallgat a szád, de ez is beszéd.
Könnyek, amik mindig győznek.
Szívek, amik összetörnek az éveken,
Mint gyenge jégcsap a köveken.
Könnyek, megint késve jönnek.
Könnyek, mikor véget érnek a szép hetek,
És tűzbe dobjuk a verseket.
Én elhiszem, hogy mindent megbántál,
De menj, tudod, a szerelem nem szolgál,
Ahol kártya a vár. Most ne sírj!
AZ érveid a kételyem fonja át.
Minden szavad százszor elhasznált.
Ez az egy a hibád. Semmit ne kérj!
Könnyek, amik mindig győznek.
Szívek, amik összetörnek az éveken,
Mint gyenge jégcsap a köveken.
Könnyek, megint késve jönnek.
Könnyek, mikor véget érnek a szép hetek,
És tűzbe dobjuk a verseket.
Könnyek, amik mindig győznek.
Szívek, amik összetörnek az éveken,
Mint gyenge jégcsap a köveken.
Könnyek, megint késve jönnek.
Könnyek, mikor véget érnek a szép hetek,
És tűzbe dobjuk a verseket.
Önmagunkat nézzük kívülről.
Látjuk, mi a rossz és mégis újra,
És újra a szívben egy tőr. És csak gyötör.
És jobbra, balra eltűnünk csendben.
Elhazudjuk majd, hogy minden rendben
Az életünkben. Ez már csak ilyen.
Könnyek, amik mindig győznek.
Szívek, amik összetörnek az éveken,
Mint gyenge jégcsap a köveken.
Könnyek, megint késve jönnek.
Könnyek, mikor véget érnek a szép hetek,
És tűzbe dobjuk a verseket.
Könnyek, amik mindig győznek.
Szívek, amik összetörnek az éveken,
Mint gyenge jégcsap a köveken.
Könnyek, megint késve jönnek.
Könnyek, mikor véget érnek a szép hetek,
És tűzbe dobjuk a verseket.