Az éjszaka szökevénye, sört kérek és két felest.
Nem várok a jóra, rég eladtam a lelkemet.
A sínek között haladva, gyorsan zakatol a szívem.
Süket füllel, bekötött szájjal, az eget kémlelem.
Nem ismerek rá már a régi jó helyekre.
A házakra, az otthonra, a kocsmákra, a terekre.
Rohan a élet,
egy percre megállok máris végem.
Változik minden,
már kihalt belőlem érzelem.
A sors keze lesújt rám, minden nap és minden éjjel.
Két kézzel kaparom a földet, mégsem jutok soha előre.
Kiben bíztam elárult és újra megteszi.
Ordítok, emeljetek fel, de senki nem segít.
A társadalom kitaszított.
Nem titkolom ez volt a célom.
Nem kell nekem ilyen normál.
Elmúlt már rég honvágy.
Küzdöttem, a jólét mégis álom maradt már.
Mit tegyek, ha reszelővel simogat engem a világ világ?
Könnyes szemmel nézzem, ahogy barátomat föld temet.
Mit tegyek?