Sötét alagút vezet körbenézek most minden homály,mennék előre de semmit nem látok,nem tudom az énem hol áll.A magányba bújnék,sokszor elvenném életem,de ha ezt meg tenném,el veszteném őket akiket szerettem.Mégis fájnak a sorok,mindent amit írok,mert nem látok mást,csak egy fehér utat aminek sosincs vége szép látomás.De mit ér ha ez mind csak szép álom,mikor felkelek eszembe jut hiába várom,már nem jön el nincs közel jövő,sem fáradt múlt,nehéz felfogni,ezek a röpke évek,igen ez mind kifakult.Mennék a végtelenbe,kiabálnám hogy én máshogy akarom, hogy én már meg tértem, az összes bűnömet bánom.Hogy élhessek legyek aki vagyok,és legyek önmagam,fenn az égen a csillag már ragyog!Ragyog hisz mindenkinek sorsa van nem menekülhet előle,hiába lépsz le hirtelen te is kapsz belőle.Értékek,fájdalmak, búcsúdalok tömkelege,vidd a francba innen, tűzre vele.Mér ezzel kell foglalkozni így élni tovább, hogy a fájdalmak előrébb vannak mint a boldogság.Nem akarok így élni repülnék másfelé ahol egy angyallal találkoznék ki átadná a helyét,befogadna minden csendes lenne,nem fájna a szívem,és esélyt adna arra, hogy álmaim véghez vigyem.Nem akarok így élni repülnék másfelé ahol egy angyallal találkoznék ki átadná a helyét,befogadna minden csendes lenne,nem fájna a szívem,és esélyt adna arra hogy álmaim véghez vigyem.

Tovább szállnék elvegyülnék a végtelenbe,ahol más lény lennék,olyan mint a képzeletbe.Ahol minden szép,ahol minden egy mesebeli álom,igen ez az amit évek óta már nagyon várok.követni azt a fehér utat amit akkor láttam,bánat nélkül élni,már mindent meg bántam.Hidd el most minden más lesz már el múlt, a szívembe örökös gyertya fény gyúlt.Bárcsak tudnék repülni akárcsak a madár, keresném a boldogságot ami csak rám vár,nem tisztulnak a lelkek, egyre jobban száll a köd, és minden ember egymásra,egymásra köpköd.Nem lesz nyugalom ezt már tudják az égiek,senkinek nem kell a gyűrött kép, mert már régiek.Ezek vagyunk mi,akaratlanul szenvedünk.Nem másnak,magunknak kéne tetszenünk.