A virágos temetőben, zöldellő fa ágán,
Rigó gunnyaszt szomorúan, egymagában, árván.
Édes párját szólítgatja, keservesen, szívet tépőn sírva,
Fáj a lelke, tudja, érzi: nem jön soha vissza.
Ne reménykedj rigó madár, hiába is várod,
Mindörökre elhallgatott dalos ajkú párod.
Szárnyát szegi minden madár, ez az élet könyörtelen rendje,
De dalaik mindörökké élnek a szívekbe'!