Hajlott hátú öreg ember ült a padon a sötétbe'.
Kemence nyitott szájából pattogó tűz nézte-nézte.
Körülötte fiatalság kiváncsian várt a szóra,
Megszólalt, és egyre mondta: másképp is lehetett vóna!
Hortobágyi öreg csárda, jaj, de régen be van zárva,
Hullik róla a vakolat, siratva a szép napokat.
A környéke kihalt, árva, kakukkfüves a portája.
Vihartépett ajtószárnya, szomorúfűz borul rája.
Hej, pedig a csárda régen piroslott a messzeségben.
Szép csárdásné asszonysága, híre elment más határba.
Szeme tűz volt, csókja méreg, kábulatba sodró végzet.
Márton Pista nyitott kése, beleszaladt a szívébe.