Nyugtalan a lelkem, mikor vissza-visszatekintek a múltra.
Rögös volt meg szép is, de úgy érzem mégis, elkezdhetem újra.
Szaladnak az évek, mint az édes álmok május éjszakákon,
De úgy szép az mégis, itt vagy velem te is gyönyörű virágom.
Nyugtalan a lelkem, de búmat felejtem, ha te hű vagy hozzám,
Féltelek a bajtól, esőtől, vihartól, néked ezt mondhatnám:
Úgy szeressük egymást, mint galamb a párját a puha fészekben,
Ameddig mi élünk, nem lesz jobb már nékünk, csak ott fent az égben.