Kopott ajtó mellett állsz,
Magányosan, búsan vársz.
Te is rájöttél már,
Minden álmod köddé vált.
A tükröt nézed meredten,
Könnycsepp kerül a szemedbe.
Karod játékot ölel,
Szemed valami mást követ.
Még most sem érted
Miért ilyen az élet?
Hogy' történhetett?
Ettől féltettek.
Nem akarom látni,
Hogy a bánat ennyire csábít,
De amíg van remény,
Semmitől ne félj.
Nem értett meg senki,
Hányszor mondtad: ennyi,
Ennyi, nincs tovább, vége,
Hiába volt minden.
Nem szóltak hozzád kedvesen,
Senki nem állt melletted,
Még mindig üres az ágyad,
Nem teljesül a vágyad.
Nem vagy rá kíváncsi, másnak milyen jó,
Csak magadba roskadnál ilyenkor,
Még most is a tükör előtt állsz,
De nem jön senki, hiába is vársz.