Felhinteném gyöngyvirággal azt az utat, melyen hozzám eljártál,
Csak még egyszer visszajönnél, hogy engem a karjaidba bezárjál.
Úgy, mint régen, mikor ajkunk egymás ajkát legelőször kereste,
Rágondolok, s arcomon egy édes emlék fájó könnye pereg le.
A Te ajkad elnémult már, soha többé nem súgja, hogy szeretlek,
Nem érzem a melegét sem, simogató, ölelgető kezednek.
Messze mentél, hosszú útra, visszatérés soha többé nincs rajta,
Tele hintem gyöngyvirággal a sírodat, fájó könnyet hullatva.