Hej, de sokszor dalra nyílik könnyek közt az ajkam,
Nem látszik meg a fájdalom, a bánat énrajtam.
Nevetek, ha fáj a szívem, ha vérzik a lelkem,
Bánatomat úgy sem kérdi, panaszomat úgy sem érti, s nincs ki szánjon engem.
Valamikor réges-régen, ha gyötört a bánat,
Egy kisleány megcsókolta könnyező orcámat.
De ma, hogyha panaszkodnék, vérezne a lelkem,
Mert, ha fájó könnyem hullna, talán büszkén elfordulna, s kikacagna engem.